Intézményünk elsősorban, mint nevünk is tükrözi emberközpontú beállítottságú, több éves szakmai tapasztalattal, magas színvonalú szakmai felkészültséggel rendelkező oktatókkal, akik rugalmas, támogató, megértő, elsősorban segítő szándékú hozzáállással végeztek oktatói tevékenységet az elmúlt években.

Eddigi oktatói munkánk során betekintést nyertünk a képző intézmények munkájába és elsősorban az általunk hibaként észlelt tapasztalataink alapján, ezeket kiküszöbölve kívánunk képzési tevékenységet folytatni.

Elsősorban a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, alacsony képzettségűek képzésében oktattunk ( TÁMOP 2.1.6; GINOP 6.1.1.), megtanultuk kezelni a más kultúrával rendelkező embereket, igyekezve megérteni problémáikat, azokat empátiával kezelni, mindennapjaikban felmerülő gondjaik megoldásában pedig segítséget nyújtani.

Tapasztalataink alapján a humánus bánásmód pozitív hatást gyakorol a képzés időtartama alatt a hallgatókra , valamint elősegíti a képzések folyamatos látogatását , ebből eredendően a sikeres projekt zárást , záróvizsgát.

Amennyiben hallgatóink pozitív tapasztalatokkal kerülnek ki a projektből, úgy a későbbiek során is szívesebben vállalnak újabb képzéseket, könnyebben bevonhatóak és ösztönzik a még eddig távolmaradókat a részvételre így nagyobb lehetőség nyílik a képzésbe vonására.